Kritikai regionalizmus Magyarországon: Török Ferenc

A Lechner Tudásközpont 1945 utáni magyar építészettel foglalkozó beszélgetéssorozatának következő, 4. estjén Török Ferenc építész, a Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési tanszékének korábbi tanszékvezető egyetemi tanára lesz Mészáros Ábel vendége. Építészetének különlegessége, hogy egyetemi oktatóként nem kényszerült tervezőintézeti keretek közé, megrendelőivel, építtetőivel személyes kapcsolatba kerülve elmélyült, kooperatív tervezési folyamatot végigjárva tervezte és tervezi meg házait. Gondolkodásmódját meghatározza az etikus attitűd, mindenkor az építtető, használó személy, közösség lehetőségeit, igényeit, érzéseit tartja szem előtt. Nagy hatást gyakorolt rá a két világháború közti regionális modern, és a 60-as, 70-es évek nemzetközi építészeti diskurzusát átszövő kritikai regionalizmus.

Egyetemi tanulmányai során a középülettervezés korrektora, Virág Csaba és a „Közép” tanszék akkori meghatározó vezetője, Weichinger Károly gyakorolt rá mély benyomást; oklevele megszerzését követően utóbbi hívta meg a tanszékre oktatónak. A szabadkézi rajzot mindig kiemelkedően fontosnak tartotta, melyre az építész látásmódját meghatározó eszközként, és az oktatás alapvető médiumaként tekint, ezért is volt testhezálló feladat számára, amikor az Építészmérnöki kar Rajzi tanszékére helyezték át tanítani. Időközben két évet töltött a KÖZTI-ben Gádoros Lajos műtermében kötelező szakmai gyakorlatán. Egy soha meg nem valósult, nagyszabású győri műszaki egyetem tervein dolgoztak, de itt került közeli szakmai és emberi kapcsolatba idősebb Janáky Istvánnal és Kotsis Ivánnal.

Az egyetemi oktatói státusz lehetőséget biztosított számára, hogy a nagy állami és tanácsi tervezőintézetek korában gyakorlatilag magánpraxist folytathasson: bár a személyzeti osztály nem nézte jó szemmel, az első templom-felújítási munka egymás után hozta az új templomok tervezésére szóló megbízásokat, melyek építése során fokozatosan érlelődött ki a korszakban sajátos regionalizmusa. A számos szakrális épület (Nagydobsza, Nemeshetés, Balatonfenyves, Révfülöp, Edelény, Ábrahámhegy, Budapest stb.) mellett tervezett egyéb középületeket és lakóházakat is, és – tanszéki kollégáival – pályázatokon indult, rendszeresen eredménnyel. Időközben visszatért a Közép tanszékre, ahol adjunktus, docens, majd 1996-tól tanszékvezető egyetemi tanár lett. A kilencvenes évek második felében megalapította építészirodáját egykori tanítványával, Balázs Mihállyal, és több fiatal munkatárssal.

Munkáiért megkapta az Ybl Miklós-, a Pro Architectura- és a Pro Pannonhalma-díjat, a Kotsis Iván- és Csonka Pál-érmet. Életútját Kossuth- és Príma-díjjal ismerték el, már 1992-ben beválasztották a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatába, 2014 óta a Nemzet Művésze.

Május 30-án, kedden este 18 órától a Lechner Tudásközpontban változatos tervezői munkáiról, az azok hátterét meghatározó helyi, személyes történetekről, valamint a Műegyetem elmúlt évtizedeinek eseményeiről és az építészoktatás jövőjéről fogjuk kérdezni. A nyilvános beszélgetésre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Képek forrása: Lechner Tudásközpont